Tejüzem
2009-ben a tejpiaci helyzet, valamint a kutatás fejlesztési innovációs tevékenységünk eredménye ként indította cégünk a tejüzemi beruházását. Egy olyan tejüzem létrehozását határoztuk el, ami a termelő közvetlen a piacra jutását segíti elő, és lehetőség ad új tejtermék csoportok létrehozására. Tervezésbe és a tejüzemi technológia kidolgozásában partnerként vontuk be a Tejkutató Intézetet, és az Éliti 92 Tervező Mérnöki Irodát.
Tejüzem fejlesztés
A tejüzem I. ütemű beruházása 4000 l/nap tej-feldogozási kapacitással rendelkezik. A beruházást 100 millió Ft-ból sikerült megvalósítani, melyből 70 milliót gépekre, technológiára, 30 millió Ft-ot építészetre, és infrastruktúrára használtunk fel. Nagy előnye az üzemnek, hogy egy helyszínen található a tehenészettel. A tejüzem közvetlen szomszédságban található a tejház, fejőház, így a tej zárt csőrendszeren keresztül kerül ide, a tej nem érintkezik a környezeti levegővel.

A modern tejüzem bemutatása
A tej feldolgozásának egyik legfontosabb fázisának tartjuk a pasztőrözést, amit gőzkazán által termelt hővel végezzük, 73 C fokon 40 másodperces hőn tartással, majd +3-4 C fokra hűtve tároljuk. A „kíméletes” pasztőrözés hatására jelentősen nem változik meg a tej eredeti íze. A nyerstejünk a kiváló termelési feltételeknek köszönhetően alacsony mikroba számmal rendelkezik, a további hőkezelésnek köszönhetően ez tovább csökken.
A tejüzemből kikerülő pasztőrözött tejre hűtve tárolás mellett 8 nap szavatossági időt tudunk garantálni. A hőkezelés megteremtésével az élelmiszerbiztonsági követelményeknek jobban meg tudjuk feleltetni termékeinket, és így szélesebb vásárlói tömegeknek tudunk jó minőségi igazi tejet biztosítani, egyenesen a termelőtől, beazonosítható üzemből, teljes nyomon-követéssel.
Üzemünkben homogenizátort is beépítetünk, ami lehetőséget biztosít a tejzsír „golyócskák” kisebb méretűvé tételére, ezáltal csökken a felfölöződés mértéke, és magasabb feldolgozottsági szintű tejtermékeket is elő tudunk állítani, ami tovább növelheti a termék előállítási lehetőségeinket.( kefir, joghurt, tejföl). A kezelt tejet folyamatosan kevert hűtőtartályokban tároljuk + 4C-fokon. A jól felszerelt tejüzemi tejvizsgálónkban folyamatosan tudjuk nézni, és mérni a nyerstej és a különböző feldolgozottsági szinten lévő tej minőségi paramétereit, beltartalmi mutatóit. A zárt HACCP rendszerünk, nyomon követhetőségi előírásainknak köszönhetően biztonságos terméket tudunk előállítani.
Vevőink megrendelésének függvényében indítjuk a feldolgozást, és a rövid idejű hűtőtárolás után szállításra, felhasználásra, készre, töltjük, csomagoljuk a tejet.
Tejértékesítő automatáinkhoz 20 literes műanyag egyszer használatos tömlőkbe kerül ki a tej. A tömlők zárt gépi tasaktöltéssel kerülnek megtöltésre, és gasztrórekeszekbe történik a kiszállításuk az üzletekben működő automatákhoz. A tejtermék útja során végig hűtve történik a mozgatás, és a tejautomaták is hűtve tárolnak és adagolnak.Tejüzemünkben a folyadéktej palackozására is nyílik lehetőség. Beépített palackozó gépünk alkalmas arra, hogy különféle űrmérető PET palackokat megtöltsön. Cégünk saját tervezésű 1 l űrtartalmú PET palackot készített, melyben a „KOMÁROMI TERMELŐI TEJ” termékét viszi a piacra.